A blog célja ugyebár az, hogy felhívja a figyelmet a jobbnál-jobb Japánból érkező, de nyugaton többnyire teljesen ismeretlen zenékre, de néha azért nem lehet ellenállni a csábításnak, hogy az ottani kinálat legeslegaljáról is előkapargassak ezt-azt, elrettentő példának, bizonyítva, hogy ott is akadnak bőven kétségbeejtően borzalmas dolgok.
Mikor először találkoztam latin-rap wannabe vonalon mozgó El Latino nevével, már éreztem, hogy itt biza gondok lesznek és lehet nem kellene eröltetni az ismerkedést, de aztán csak győzött a kiváncsiság, még azután is, hogy kép formájában is szembesültem az úriemberrel.

Pedig a nagggyon gettó-feelinges bandana alól kikukucskáló szomorú özikeszemek, a kicsit identitászavaros, a spanyol irányt némi indiános beütéssel keverő varkocsba fogott haj és a jólfésült kis bajuszka-szakállka kombó elég kellett volna, hogy legyen ahhoz, hogy elrémisszen barátunktól egy életre. De nem. Bíztam benne, hogy a latin vonal Destino néven futó korábbi japán követőjéhez hasonlóan nála is az egy-két nagyon eltalált számmal felturbózott hallgatható középszer lesz a jellemző, de ehelyett életem legrettenetesebb zenei élményeinek egyikét és két, kiugróan fájdalmas lassúsággal eltelt órát köszönhettem annak, hogy nem vettem figyelembe az intő jeleket. A minden képzeletet felülmúlóan giccses, prünytyögős, elmondhatatlanul érdektelen zene, ami gyakran inkább hasonlít egy leértékelt CD turiban talált karácsonyi lemez hangzásvilágára, mint bármire ami a "hip-hop" vagy "latin rap" kifejezések hallatán eszünkbe jutna, tökéletesen festi alá a negyszerű El Latino roppantmód szívhezszóló és világfájdalmas susmogását és ha beleássuk magunkat ennek a csoda embernek a diszkoráfiájába, akkor mindezt több lemezen és hosszú órákon át kapjuk az arcunkba, mindenféle változatosság vagy akárcsak a "nem olyan borzalmas" szint legalját megközelitő pillanat nélkül. Az egyetlen pozitívum ebben a tömény, tocsogós borzalomban az állandó közreműködő, a jobb sorsa érdemes Ms. Ooja hangja, node ez sajna bőven kevés ahhoz, hogy élvezhetővé tegye ezt a szavakkal nehezen visszaadható iszonyatot. Jah, és persze a videói is ehhez passzolóan fetrengenek az érzelgősségben, vagy éppen pozőrködésben. Pure fucking horror.

El Latino: Hope Full feat. Aria, Ms. Ooja

El Latino: Sunny Day feat. Jae-P & Ms. Ooja

Szóval a kedves latin wannabe úriember esélyes, hogy a legvállalhatatlanabbul rettenetes egyén az egész japán hip-hop színtéren... habár lehet csak azért gondolom így, mert O.G.43 személyében van olyan, akinek a zenéibe még én sem mertem belehallgatni. Talán majd egyszer erre is rászánom magam, node ez a boritó még nekem is sok volt...

Címkék: hip hop

A bejegyzés trackback címe:

https://ninjabeat.blog.hu/api/trackback/id/tr41610172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.