Vadonatúj Buck-Tick videó a március végén megjelenő kislemezhez. Nem ezzel a számmal és videóval fogják a világot megváltani (nincs is arra mindig szükség, főleg, hogy már korábban megtették jópárszor), de ettől függetlenül baromi jó kellemes, bulizós, kicsit tinglitangli dalocska ez is, szóval szó nincs arról, hogy csalódást okoztak volna.
Nemrég, az op.disc-es posztban szerepelt már egy Aoki Takamasa szám, az azonban egy eléggé félresikerült darab volt, pedig tud ő jobbat is bőven, amire tökéletes példa ez a Silicom név alatt kiadott szerzemény. A Silicom egyébként egy érdekes project, ami a zene (ami Takamasa munkája) és a vizualitás (amiért pedig Takagi Masakatsu felel) egységére épít és ennek szellemében hagyományos studió kiadványaik nincsenek is, csak DVD-ket jelentetnek meg és élőben lépnek fel, ahol a hang és kép együtt érvényesülhet.
Reggae és némi nyári hangulat Oszakából, így tél vége felé (legalábbis remélhetőleg most már tényleg véget ér, mert erre az évre kicsit sok volt már belőle).
Mighty Jam Rock: Ah Murder!!! ~The Three Musketeers~
Az A38 idén koncertsorozatot indít japán zenekarok főszereplésével és ennek a Rising Sound néven futó szériának első vendége a nemzetközi szinten is egyik legismertebb post-rock banda, a Mono lesz. A csapat 2003-ban járt már egyszer nálunk, de akkor még alig-alig ismerte őket valaki, azóta ellenben pár újabb nagyszerű lemez és a folyamatos külföldi turnézás hatására jócskán megugrott a népszerűségük külföldön és itthon is, így nagyon időszerű volt egy újabb budapesti látogatás. Az előzenekaruk a Pozvakowski lesz, de a koncertek előtt, közben és után is a japán zenéké lesz majd a főszerep. Nyitás 19:00-kor, kedvcsinálónak pedig egy videóklipp, egy koncertrészlet:
Mono: Follow The Map
Mono: The Flames Beyond the Cold Mountain @ Cabaret du Musee, Montreal, 2006 June 17
A tavalyi év egyik legjobb debütlemezét összehozó, pörgős electro-rock hibrid zenét játszó Sawagi (weboldal / myspace) eddig sajna csak egy videóklippet hozott össze (mondjuk az legalább hibátlan lett), viszont miközben azt keresgéltem belefutottam egy még októberből származó, de csak pont most hétfőn feltöltött, meglepően jó minőségű full koncertfelvételbe, szóval azt is hozzácsaptam a poszthoz bónuszként.
Pár videó az 2005-ben indult tokiói, minimal techno és kisérleti elektronikai zenékre koncentráló op.disc kiadótól. A számok (egyébként a lemezcég kiadányaira jellemzően) eléggé felemásak, van köztük jobb is, gyengébb is, a videók viszont mind kellemesen minimalisták, nagyszerűen kiegészítve a zenéket.
Ditch: Mysterious Hoze
Aoki Takamasa: Mirabeau
Dartriix (Fumiya Tanaka & Yoshihiro Hanno): Who Is Me?
Japán legjobb jazz-zenekarának (Ego-Wrappin') legjobb lemezéről (Merry Merry - 2004) a legjobb szám (Manhole Syndrome) gyönyörűen betépett videóval. Plusz két bónusz, egy másik szám ugyanarról az albumról, plusz az egyik legjobb az azelőtti számaik közül. Aki egyébként kicsit is szereti a jazzesebb zenéket annak a Merry Merry kötelező hallgatnivaló, az egész album hibátlan és habár a zenekar többi lemeze is nagyon rendben van, azt a szintet sajna nem tudták mégegyszer hozni azóta sem.
Tömény pszichedelia élő hangszerekkel, hegedűvel, elszállt csipogásokkal és lenyűgöző fénytechnikával... Japán egyik legjobb pszichedelikus rockban utazó csapatának, a Rovonak a fellépésein jön át igazán az ereje, a lemezeiken pár kivételt leszámítva sose tudták igazán visszaadni azt a tömény energiaáradatot, ami élőben jellemzi őket. Szóval a videóik közt is inkább pár katartikus koncertfelvételt szedtem össze, a többnyire eléggé punnyatag videóklipekből pedig csak a poszt végére jut egy-kettő kiegészítésnek.
A japán electro színtér korábban már emlegetett két nagy favoritja (Capsule, Dexpistols) után ideje sort keríteni a harmadikra, a szintén két tagú The Lowbrows-ra. Ők az 80kidz-el (róluk majd valamikor később bővebben) együtt futottak be nagyon az utóbbi 2-3 évben és eddig egy nagylemez (a baromi jól sikerült For Whom The Bell Tolls), egy mini-album, pár 12", egy rakat remix, nomeg a Club Asia-ban futó Yeah!!! party-sorozat fűződik a nevükhöz. Videójuk eddig három van: az elképesztő, gumicsöcsökben gazdag Linda Tune, valamint kettő a Linda Is Tonight-hoz... egy egyszerű, de látványos Cheap version és egy kicsit uncsi és szájbarágós Full Version.
Cornelius neve már előkerült korábban is a Shibuya-kei műfaj fénykorában, a kilencvenes évek közepén elkövetett zenéivel kapcsolatban, de ő persze azóta is (igaz, eléggé kényelmes tempóban, sokéves kihagyásokkal) kitartóan hozza ki az újabb lemezeket. A legutóbbi Sensous címmel jött ki 2006-ban, az elődje pedig a 2001-es Point volt, amihez egy rakat videót is készült. A lemez a korábbi gazdagon hagszerelt cuccaihoz képest nagyon minimalista volt és a videók is nagyon passzoltak ehhez a koncepcióhoz: egyszerűek voltak és olcsók, ellenben nagyon ötletesek, a zene hangulatát és ritmusát is maximálisan követő képekkel. A legjobb talán a Drop és a zseniális, metal-gitár zúzásra vágott festékfröcsögtetős I Hate Hate lett, de a többi (köztük az Oscar díjas magyar rövidfilmet, a Legyet idéző Fly) is jól sikerült, talán csak a Point Of View Point-ban zavaró, hogy az azért már túlzottan egy-az-egyben vesz át ötleteket a videórendezők nagy kedvencéből, a Koyaanisqatsiból (ami úgy mellékesen a valaha készült legjobb film).
Egy kis ugrás a home-made underground videóktól a másik végletig. Három japán videó szerepel a világ legdrágább klipjeinek listáján (ami a dollárban félmilla feletti cuccokat gyűjti egybe) és ezek három dologban is egyeznek: mindegyik a gyakran csak Empress Of JPopként emlegetett Ayumi Hamasaki nevéhez fűződik, mindegyiket egy bizonyos Wataru Takeishi rendezte és igazából egyiken sem látszik, hogy annyira nagyon extrém drágák lettek volna. És habár azt tudni lehet, hogy a Jewel a felhasznált méregdrága ékszerek, a Fairyland pedig a helyszín és a gyújtogatós jelenet miatt került annyiba amennyibe, a My Name esetében speciel fogalmam sincs mire tudtak elverni bő egymillió dollárt.
Random japán underground hip-hop: Head Bangerz, akik a Hidaddy kapcsán már emlegetett Infumai-kumiai MC/DJ kollektíva nagy haverjai, persze szintén Oszakából.
Kis JPop különlegesség a '90-es évek végéről: Egy egyszeri szólóakció a tévés személyíség, komikus és énekesnő Chiaki-tól, aki akkoriban még a Pocket Biscuits pop-trió tagja volt, két másik ismert komikus társaságában (akik fel is bukkannak a videó vége felé). Néhány évvel később, a trió feloszlása után komolyabban is elkezdett szólózni, összehozott két albumot és egy sor kislemezt, valami egészen sajátos és imádnivaló stílusban, de sajna nem igazán aratott akkora sikereket, hogy a pályán tudjon maradni, így inkább elkezdett könyveket írni és visszaváltott tévés és színházi szereplésekre.
Ma jelenik meg Japánban az új Dexpistols / Roc Trax CD (Lesson.06), ami a japán electro színtér aktuális favoritjianak és a Roc Trax kiadó egyéb előadóinak új cuccait gyűjti egybe, szóval ezen alkalomból mára egy kis Dex overdose: a CD-hez készült rövid preview, egy új videó, ami a no-budget kategória gyöngyszeme, plusz egy DJ set a 2007-es Fuji Rock fesztiválról, három részben.
A múlt heti L'Arc~en~Ciel / Higuchinsky posztot folytatva egy újabb, pár évvel ezelőtti videó az egyébként pár filmet, köztük a zseniális manga-adaptációt, az Uzumaki-t is jegyző rendezőtől. Az alapanyag ebben az esetben a Dir en grey Clever Sleazoid című brutálkodása volt, a végeredmény pedig egy újabb kis mestermű lett, csótányhadsereggel, meg egyéb finomságokkal.
A japán acid-jazz színtér már a '90-es években is kitermelt pár világszinten is befutó előadót (gondolok itt ugyebár mindenekelőtt a United Future Organization-re), de még mostanság is tudnak meglepetéseket okozni, amire legjobb példa az Európát is többször megjárt Soil & "Pimp" Sessions. Szóval a mai adagban tőlük lesz pár videó, megtörve ezzel kicsit a blogon utóbbi időben jellemző hip-hop túltengést.
Két személyes kedvenc... Még '98 nyarán adott ki két kislemezt a visual-kei színtérről a toplistavezető rockzenekarok közé kitörő L'Arc~en~Ciel, melyek amolyan ikerkiadványok voltak: egy napon jelentek meg, ugyanaz a borongósabb hangulat jellemezte őket és mindkettőhöz egy bizonyos Higuchinsky művésznéven futó, Japánban élő, de Ukrajnában született rendező csinált egyszerre gyönyörű és nyomasztó videókat.
Mint ahogy kb. minden más zenei stílus, így persze a westcoast G-Funk is meghonosodott Japánban, nem meglepő módon elsősorban a Tokió alatti, partvidéki, kicsit inkább kertvárosias kikötővárosban, Yokohamában. Ami egyébként a japán dancehall központ is, de erről majd valamikor máskor. Az ottani szintér alapzenekara a DS455, vagyis az MC Kayzabro és a producerzseni DJ PMX, aki még a legautentikusabb amerikai westcoast ütemeknél is autentikusabb westcoast ütemeket hoz össz és nem csak a zene, hanem minden más is meghonosodott ami az irányzathoz tartozik: a ruhák, a csillivilli fuxok, grillpartik és társaik, no meg mindenekelőtt a lowriderek. Melyek persze sokszor a szövegekben és videókban is főszerepet kapnak. Alább ezekből a két legjobb, plusz egy kevésbé autócentrikus darab és egy kis extra a végére.
DS455-Still Belong In Tha Street
DS455-Night Cruise
DS455-Throw Ya Handz Up
és bónusznak egy részlet egy amcsi lowrideres videóból, amihez szintén DS volt a háttér, még régről, amikor a később kiszállt Shalla is velük volt.
Évkezdésnek egy kis pop / hip-hop hibrid a tokiói Halcali duótól, még az első, 2003-as lemezükről. És igen, róluk már volt szó egyszer régebben, akkor a hírneves Strawberry Chips remix kapcsán.
2009 egyik legjobb japán hip-hop lemeze Rino és DJ Yas "Lamp Eye Flava" című remeke volt, ami egyenes folytatása a régebbi közös munkáiknak. Még a '90-es években mindketten tagjai voltak a Kaminari Kazoku néven futó MC / DJ kollektívának és akkoriban alapították a rövid életű, de annál emlékezetesebb Lamp Eye projektet a szintén KK tag Gama-val közösen. Későb nagyrészt szólózgattak, külön-külön is eléggé emlékezetes dolgokat összehozva, meg persze folyton vendégszerepelve egymás számaiban, majd tavaly végre újra összeálltak (immár csak ketten, Gama nélkül) és letettek az asztalra egy hibátlan albumot, ami úgy hozza a régi hangzást és hangulatot, hogy közben zeneileg is előremutató tud lenni és nem ragad le a szentimentális múltidézgetésnél. Sajna videó (amennyire tudom) nem készült a lemezhez, szóval a 2001-es klasszikus, all-star, shougen-t szedtem elő, főleg, hogy ez is rákerült az albumra, ráadásul az eredeti, 12"-es verziójában, egyébként pedig DJ Yas myspace oldalán lehet belehallgatni a többi szám közül is párba. Bónusz néznivalónak pedig egy-egy a szólócuccok közül, melyekből a Yas félében ráadásul Rino és Gama is vendégszerepel.
Lamp Eye: 証言 (shougen) feat. Rino, You The Rock, G.K.Maryan, Zeebra, Twigy, Gama, Dev-Large
Megint egy Capsule poszt (a harmadik), de új videó van és telitalálat megint, nomeg egyébként is az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb japán zenekaráról van szó, szóval esélyes, hogy lesz is még szó róluk bőven a jövőben is. A szám maga nem új, a legutóbbi, bő egy éve megjelent lemezükről származik, a videó viszont a napokban került fel a zenekar oldalára, majd persze youtube-ra is és egyszerűségében is tökéletes.
Utolsó kommentek