Az olyan-rossz-hogy-az-már-jó kategória egyik legragyogóbb példája a késő '90-es egylemezes japán popcsodája, Hinano Yohikawa. Hangja sem igen volt, énekelni sem igen tudott, ellenben ennek ellenére mégis valami egészen tökéletes, ellenállhatatlanul kedves és bugyuta kis valamivé…

Cornelius neve már előkerült korábban is a Shibuya-kei műfaj fénykorában, a kilencvenes évek közepén elkövetett zenéivel kapcsolatban, de ő persze azóta is (igaz, eléggé kényelmes tempóban, sokéves kihagyásokkal) kitartóan hozza ki az újabb lemezeket. A legutóbbi Sensous…

A már nevében is nagyon geek YMCK a számítógépes őskövületek korát megidéző, prüntyögős, 8bites zenék legismertebb képviselője Japánban, akikre azonban, a gügyögős női éneknek és a sokszor felbukkanó, '60-as, '70-es éveket idéző dallamoknak köszönhetően a Shibuya-kei…

A kilencvenes évek legfontosabb Shibuya-kei előadói közül kettő már szerepelt a blogban korábban (a Pizzicato Five és a Fantastic Plastic Machine), ma pedig másik kettő kerül sorra: a régebben a Flipper's Guitar-ban ügyködő Cornelius talán legjobb szólólemezéről (a '95-ös…

A mai menű a Japánban egészen elképesztő népszerűségnek örvendő Louis Vuitton kacatok egy 2003-as, Superflat Monogram címen futó reklámfilmje, ami amolyan all-star projekt volt: a karakterdesignért a fekapott modernművész, Takashi Murakami felelt, a rendezés a leginkább a The…

Hamár a kezdés Pizzicato Five volt és a blog egyik célja amúgy is az, hogy megpróbálja bemutatni, hogy mi is történt Japánban zeneileg a kilencvenes évek vége óta, akkor a töklogikus következő lépés a capsule. A Pizzicato Five feloszlásának évében (2001) alakult duó…

Sokáig tanakodtam, hogy mi legyen az első posztban, a személyes favoritok valamelyike, vagy inkább vaami aktualitás. Aztán végül inkább lett egy klasszikus (ami mellékesen azért a személyes kedvenc kategóriát is kimeríti), a kilencvenes években nyugaton is befutott Pizzicato Five…